Eis Emmelschuh 7022 Schattendorf, Bahnhofstraße 1. Telefon:0043/2686-2996

 

Johann "Schani" Emmelschuh

 

Század elején alapított pékcsaládban született 1952.május 31-én Schattendorfban.

A schattendorfi népiskola 4 éve, majd a mattersburgi polgári iskolában eltöltött 4 év után Schattendorfban elvégezte a politechnikai kurzust, mely az első ilyen jellegű oktatás volt a településen. Ezután kitanulta a pékmesterséget, amely nem állt tőle távol, hiszen az Emmelschuh család már generációk óta ezt a szakmát gyakorolta.

1970-ben részt vett egy ipari tanulói versenyen Baden bei Wien-ben, és letette a segédvizsgát. A pék mestervizsgát 1976-ban, a cukrász mestervizsgát pedig négy évvel később tette le.

1983-bankávéházat nyitott a Bahnhofstraße 1. szám alatt.

1985-ben átvette apjától, Wilhelm Emmelschuhtól a családi pékséget. Kezdetben a pékséget a kávéházzal együtt üzemeltette, az elárusító helyet a pékség régi helyéről rövidesen átköltöztette az új kávéházba.

1984-ben megkezdte az eredeti olasz fagylalt gyártását és árusítását. A kávéház megnyitása után kezdetben nehéz volt helyet találni az asztaloknál. Tipikus trendi találkahely lett, mint amilyen az ’50-es években az El Dorado, a ’60-as években a „Krauterer” (Bierbaum vendégház) és a ’70-es években a Grafl kávéház-vendégház volt.Az Emmelschuh kávéház-cukrászda 1983 óta napjainkra Schattendorf környékén és az eredeti olasz fagylalt árusításának köszönhetően különösen keresetté vált.

Johann Emmelschuh és magyar cukrásza, Stefan -Hujber István- , aki 1979 óta foglalkozik fagylaltkészítéssel, tradicionális helyen tanulta a szakmát, a soproni Hoffercukrászdában, ahol elsajátította a cukrászat rejtelmeit.1992-től, a mai napig a cég mozgató rugója. Már nemcsak fagylaltra specializálódtak, hanem süteményekre és esküvői tortákra is.

Az üzem néhány éve egészen Bécsig szállítja az esküvői tortákat, amelyek természetesen a közelben is nagyon kedveltek. Nevéhez fűződik a schattendorfi Country Fesztivál, mely tízszer verte a sátrát Schattendorfba. Keretén belül hallható volt a kilencvenes évek legjobb, leghíresebb country zenészei énekesei Angliától Lengyelországig.

1999-től kezdve Kulturreigen név alatt megrendezik a schattendorfi kultúra heteit, mely keretén belül kiállítások, színpadi előadások, zenei koncertek, utazási programok kerülnek megrendezésre. Mindezekért 2005-ben Szövetségi Tisztelet Díj-ban részesült.

 

 

 

 

 

 

7022 Schattendorf, Bahnhofstraße 1. Telefon:0043/2686-2996 | Műhely: 7022 Schattendorf, Mattersburger str. 1 Telefon:0043/26862116